The sole purpose of human existence is to kindle a light in the darkness of mere being - Carl Jung

Élettel Kapc Sola (HUNGARIAN)

Csörgő Zoltán

Asámántechnikák alkalmazásáról és a transztáncról ismert Wilbert Alix (www.trancedance.com) két éve járt először Magyarországon. Idén február 8-10. között új oldaláról mutatkozik be Budapesten: „Kapcsolataink Életre Keltése” címen tartja tréningjét, amelyen az emberi kapcsolatok területéről szóló tanításaival ismerkedhetünk. Wilbert Alix hetedik generációs szülöttje New Orleansnak, olyan kultúrába született, amely gazdag sámánisztikus hagyományokban, transzszertartásokban, szakrális zenében és eksztatikus táncokban. Wilbert 1968 óta végez kutatásokat a keleti miszticizmus, a kortárs pszichoterápia, a nyugati orvostudomány és a hagyományos sámánisztikus rituális gyógyító technikák területén. A testtudatközpontú progresszív pszichológia fejlődő tudományának prominens alakjaként és a neosámánisztikus elméletek tanáraként vívott ki magának nemzetközi elismerést. Előadásait intellektuális mélység és humor jellemzi, valamint egyedi rálátás a gyógyítás, a tudomány és a miszticizmus közötti kapcsolatra. Munkásságának célja, hogy egyszerű és tiszta megvilágításba helyezze ezeket a mérhetetlenül összetett világokat. Olyan�- nyira alaposan jártas mindegyikben, hogy egyértelmű eligazítást, iránymutatást tud nyújtani az emberek számára hétköznapi és benső tapasztalataik rendezésében, és egyúttal korábban nem ismert élményekhez is juttatja őket. Az is jellemzője, hogy erősen tapasztalati jellegűek a foglalkozásai: „Előszöréld át, aztán keress magyarázatot!” – szokta mondani.

A korábbi workshopok, amelyeket Magyarországon tartott, a kortárs sámánizmuson alapuló munkáira építettek. Mit tud adni a ma emberének egy ilyenősi technika?

A rituális transzutazások évezredek óta fontos részét alkotják a sámánisztikus és keleti tánckultúráknak. A transztánc korszerű megközelítésében egyesítjük az ősi szertartások gazdagságát néhány igen hatékony modern módszerrel.  Ennek eredményeként hozzáférünk lényünk és az univerzum mélyebb rétegeihez, bepillantást nyerünk a valóság hétköznapi érzékelése mögött húzódó misztikus világba. A transztánc sajátos módon vegyíti a gyógyító hangokat, dinamikus ütős ritmusokat, átalakító légzési technikákat hétköznapi érzékelésünk felfüggesztésének újszerű használatával, s ezek együttesen hozzák létre azt a transzállapotot, amely elősegíti a spirituális ébredést, a mentális tisztánlátást, a fizikai állóképességet és az érzelmi jóllétet. A speciálisan ehhez a gyógyító módszerhez felvett zene vezetésével a transztánc olyan „belső utazásra” viszi a résztvevőket, amely kitágítja a tér és idő hétköznapi érzékelését. A transztánc középpontjában a gyógyítás és a szellemhez fűződő kapcsolatunk áll. A sötétség elszigeteltségében táncolva párhuzamos valóságokat fedezünk fel, amelyekben lehetővé válik megoldhatatlannak tűnő problémák megoldása. A transztáncban „eltűnünk”, szellemünkhöz válunk hasonlatossá, egyben nehézségeinkhez kevésbé kötötté, így ezekbena pillanatokban lehetővé válik problémáink elengedése.

Eddig két alkalommal tartott teljes hétvégi tréninget hazánkban, ahol a résztvevők megtapasztalhatták a transz módosult tudatállapotát a tánc, a légzés és más modern sámánisztikus rituálék által. Miben rejlik ezek mélyreható gyógyító ereje?

A „Dinamikus mitológia élmény” című legutóbbi programomon öt jelenkori sámánisztikus módszert mutattam be a sámánisztikus transzállapot szintjeinek elérésére. Ezeket meg is tanítottam a résztvevőknek, így lehetővé válik számukra a látomásos utazások megismétlése.  A műhely valamennyi résztvevője különböző testközpontú módosult tudatállapoti élménnyel ismerkedett meg tudományos, pszichológiai és misztikus nézőpontból, tehát mindezek realitását „saját élménnyel” fel is fedezhették. Az eredmény a bölcsesség „befogadása” és alternatív megoldások találása a korábban egyértelműen lehetetlennek tűnő helyzetekre. Az ilyen látomásos utazások során kapott válaszok gyakran életünk legmeghatározóbb élményei lesznek.

Egészen biztosan azért, mert a sámánisztikus módszerek a spirituális átalakulásttestközpontú élményeken keresztül közelítik, tapasztaltatják meg…

Igen, így van, hiszen a sámánisztikus kultúrák nem korlátozzák az „intelligencia” fogalmát a fizikai agyműködésre, hanem a test egészét élik meg gondolkodó szervezetként. A test és az elme egyidejű stimulálásával a sámánok párhuzamos valóságokba tesznek utazásokat. Legendák szólnak ezekről a „dinamikus látomás-utazásokról”, amelyek az egyéni és kulturális bölcsesség megszerzésének alapjává váltak. Az ezeken az utazásokon szerzett  élmények alapozzák meg az egyén és a közösség képességét arra, hogy tetszőleges számú lehetőségből felelősséggel lássa meg lehetséges jövőjét és személyes etikáját. Az így nyert bölcsesség inkább ered saját jövőnk megtapasztalásából, mint a róla való gondolkozásból.

Ugyancsak sámánisztikus alapokra épül a Lélekvadászat rituálé című műhelymunkája, amelynek célja, ahogy fogalmaz: „az Önvaló  elvesztett részeinek újrafelfedezése”.

A Lélekvadászat korszerű sámánisztikus integrációs szertartás. Utazás szellemi világunk, lelkünk legmélyebb rétegeibe, olyan helyekre, ahová túlerő által legyőzött lélekrészeink vonulnak el. A lélekvadászat célja a teljes életerőnk átérzésével szembeni ellenállásunk elengedése, majd életünk azon sérült részeinek visszahozása, amelyek ezen erőszakos események következtében elrejtőztek. A lélekvadászat rítusa az emberiség által ismert egyik legrégebbi sámánisztikus átalakulási szertartásban gyökerezik. A „sámánisztikus” kifejezés szó szerinti fordítása „a sötétségen keresztül látás képessége”, hogy új perspektívát lássunk meg. A lélek- és árnyékutazásokról legendákat mesélnek. A résztvevőket olyan alternatív valóságba, sámánisztikus transzba utaztatják, amelyben lehetővé válik a lélek e sérült részeivel való újraegyesülés. A Lélekvadászat rituáléja energiával tölti fel a szellemet azáltal, hogy újraéleszti lelkünk legmélyebb részeit és megújítja személyiségünk azon vonatkozásait, amelyek a bölcsességet, erőt és spirituális egészséget testesítik meg. A Lélekvadászat szertartás résztvevői arról számolnak be, hogy képesek megbékélni nehézségeikkel, betegségekkel, és a stabilitás, teljesség és kiegyensúlyozott létezés állapotát érik el.

Az Átmenet Rítusai című programja spirituális és fizikai fejlődésünk tizenkét misztikus állomását veszi sorra. Összefügghetnek ezek életutunk kríziseivel is?

Az Átmenet Rítusai az evolúciós fejlődés bölcsességének tanulmányai. A rítusok a kör, a spirális-spiritualitás összefüggésén alapulnak, így szimbólumokra építő kontextusba helyezik a spiritualitást. Az Átmenet Rítusai olyan holisztikus spirituális modell, amely azt az elkerülhetetlen utazást írja le, amelyet valamennyiünknek meg kell tennie élete folyamán. Az életút tizenkét beavatása az élet spirituális csúcsait és hullámvölgyeit tárja fel, azt a tizenkét „átalakulási pontot”, amely a bölcsesség és a nyugalom felé vezet bennünket. Az átmeneti rítusok megmutatják, mikor és miért élünk meg krízist az életünkben, továbbá alternatív megközelítéseket kínál dilemmáink átalakításához.  Mindegy, hogy ki vagy, hol élsz, ezeket az életszakaszokat mindenki megtapasztalja.  A lélekvadászat, a transztánc és a többi rituális módszer segítségével saját szándékunkból végigjárhatjuk ezeket a szakaszokat, hogy felfedezzük az életünk mélyebb céljait és értelmét. Minden egyes szakasz megtapasztalása és megértése növeli azt a bennünk rejlő bölcsességet és intelligenciát, amely egy gazdagabb élet és egy kiegyensúlyozottabb társadalom kialakításának alapja.

Van még olyan programja, ami kapcsolódik a sámánizmushoz?

Igen, kettő is, az Erőállat tánc és a Séta az ősökkel. Az erőállatok a természeti világ olyan elemei, amelyek bonyolult fejlődési élményeken vezetnek át bennünket, rálátást adnak arra, hogyan tudjuk a legjobban irányítani energiával az anyagot. Ez azt jelenti, hogy az erőállatok megvilágítják életünk spirituális oldalát, és vezetnek minket olyan bonyolult élethelyzetekben, amelyekre lineáris, logikus elménk sosem találna megoldást. Az Erőállat táncban azt az állapotot tapasztaljuk meg, amikor az erő uralkodik rajtunk. A szellemi vezető igazi megnyilatkozásának megéléséhez egolényünket át kell adnunk a transz lángjának.  Szellemi vezetőnk ezután jelenhet meg, lángokból kiemelkedő főnixmadárhoz hasonlóan. A világ valamennyi sámánisztikus kultúrája alapvető fontosságúnak tartja, hogy testünket, tudatunkat alárendeljük a természet irányításának; állatszellemeknek, amelyek megmutatják a bölcsesség és igazság felé vezető utat. A spirituális átalakulások olyan élményeken alapulnak, amelyek először elárasztanak bennünket; a megértés csak később következik. Ez különösen igaz a sámánizmusra és az Erőállat táncra. Ez a rituális utazás átmenet az élet árnyékoldalán keresztül, utazás, mely végül megvilágítja az egyesült lélekhez vezető utat. Az Erőállat tánc folyamán minden egyes résztvevőnek fény derül sajátos kapcsolatára szellemi vezetőjével, s ez teremti meg a szükséges alapot a valódi spirituális átalakuláshoz.

Séta az ősökkel? Manapság divatos téma, rendszerint a megbocsátás igénye, a feldolgozás élménye kapcsolódik hozzá.

A sámánisztikus kultúrák abból a meggyőződésből táplálkoznak, hogy az ősök tovább élnek napjainkban is, egy olyan múlt tükröződéseiként, amely fénnyel ragyogja be a leszármazottak életét. A sámánisztikus elképzelések szerint a „szellem” és az „ősök” jelentése egy és ugyanaz. Az az időtlen fejlődési vonal köti össze őket, amely a természet minden jelenségét uralja. Ezekről a genetikai kapcsolatokról a nyugati kultúra fejlődése folyamán valahol megfeledkeztünk. Generációkon keresztül a jelenkor emberei ettől az ősi bölcsességtől függetlenül éltek, s helyette inkább vallásos hiedelmeken keresztül várták azt a halál után ígért jövőt, amelyben a szellem egy jól élt élet aján dékaként érkezik. Ugyanakkor jelen életünkben gyakran küzdünk azért, hogy spirituálisan egésznek és teljesnek érezzük magunkat. A jövőben elképzelt szellem hite lassan kikezdte a mély bölcsességgel való kapcsolatunkat. És úgy tűnik, hogy ez a mély bölcsesség az őseinkhez fűződő kapcsolatunkhoz kötődik. Talán az az „önvaló”, igazi én, akit keresünk, nem egyvalaki, hanem inkább egy mély, állandóan fejlődő lény, egy organikus bölcsesség, amely akkor jelenik meg, amikor befogadjuk magunkba őseink szellemi életét. A legújabb DNS-kutatások igazolják, hogy fizikailag is össze vagyunk kötve egymással. Kapcsolatot feltételeznek minden emberi lény között, egy mindannyiunkban meglévő közös genetikai kódot. Az ősökkel tett transzutazás résztvevői felfedezik személyes kapcsolatukat ezzel az evolúciós bölcsességgel.  Egy háromdimenziós realitáson túli, szándékosan megváltoztatott tudatállapotban a résztvevők hosszú ösvényen sétálnak végig, ahol őseik történeteinek eltemetett részleteivel találkoznak, és mélyebben megértik, hogy a fejlődés hogyan tud választ adni létezésünk fontos kérdéseire, és hogyan tudja növelni képességünket arra, hogy a bölcsességet hétköznapi életünkben is megtaláljuk.

Miben lesz hasonló ez a februári tréning a korábbi élményműhelyekhez?

Ez a program is a spiritualitást közelíti meg, de a kapcsolatok szempontjából. A korábbi sámánisztikus alapú munkákból természetesen fakadt, hogy most ezzel a programmal jövök Budapestre. Amikor a sámánprogramjaimat tanítom, elég sokat beszélek a kapcsolatok elveiről, mert ez segít elmagyarázni, hogy miért fontos az, hogy mindent spirituális szempontból közelítsünk meg. Az élő kapcsolat dinamikája ugyanaz, mintha azt mondanám, hogyan teremtek spiritualitást az életemben. És valóban: az életünk minőségét a kapcsolataink minősége határozza meg.

Mi lesz a tanításának a lényege, módszere a mostani alkalommal?


A hétvégi párkapcsolati tréning legalább annyira szól majd saját magunkról, mint kapcsolatainkról.  A workshop során arról tanulunk, hogy kapcsolataink hogyan tükrözik vissza belső világunkat és segítenek annak újrateremtésében. Az életteli kapcsolatokat húsz sajátos jellemző alapján lehet felismerni.  Ez a húsz tulajdonság jellemzi nemcsak a más emberekhez fűződő kapcsolatainkat, hanem viszonyunkat életünk bármely más területéhez, mint például egészségünk, pénzügyeink vagy karrierünk. A hétvége során olyan intenzív tanulási folyamaton megyünk végig, amely egyaránt gyógyítja régi sérüléseinket és nyújt betekintést lelkünk mély rétegeibe. Megtanuljuk, hogyan használhatjuk a kapcsolatainkból nyert tanításokat arra, hogy bölcsebbekké, erősebbekké, élettel és szeretettel telibbekké válhassunk.

Korábbi workshopjai erősen élményorientáltak voltak, testet-lelket igénybe vevő, mondhatni átalakító erejűek. Erre lehet számítani ez alkalommal is?

Igen, de a mostani workshop nem a tester fókuszáló megközelítés lesz. Minden ember a saját mátrixát fogja megismerni, vagyis azt, hogyan alkottunk meg a saját tudatunkban egy kapcsolatot, és persze azt is, hogy azután ez hogyan történik meg az életünkben. De ebben a workshopban is lesznek átalakító jellegű folyamatok, ugyanúgy, mint a sámánmunkában.

Mi az a néhány fontos dolog, amit a hétköznapi embernek javasol, hogy megtalálja helyét, életének értelmét a világban?

Ha az élet céljáról beszélünk, akkor tudni kell, hogy az nem olyan, amit meg lehet találni.  Az egyetlen, amit tehetünk, hogy felkészítsük magunkat a felfedezésre. Az élet felfedezések, felismerések folyamata, amin azt értem, hogy az élet jelentése belülről ébred fel, még pontosabban: megtalál minket. Az a feladatunk, az annyira élettelen, amennyire csak lehet.  Olyan, mintha halottak lennénk, bár lélegzünk. 

Mi a célja azzal, hogy utazik a világban és sok helyen, az Egyesült Államokban, Európában, Kanadában, Mexikóban, Ausztráliában és Dél-Amerikában újfajta spirituális rálátást tanít, élményszintű átadással?

A sámánisztikus megközelítés nem új dolog, harmincöt-negyvenezer éve létezik. Amit én teszek, az az, hogy lefordítom a modern világ nyelvére, modern kontextusba helyezem. Olyan, mintha új nyelvet teremtenék.  E nyelv nélkül a mai ember számára nehézségekbe ütközne az ősi módon újra- és újrateremteni az élményt annak mélységével.  A nyelvnek ereje van ebben az értelemben, akárcsak a „Kapcsolataink Életre keltése” tréning során is. Ez is részben a nyelvhasználat kitágításán, kiszélesítésén alapul, hogy például megfogalmazzuk, milyen is az egészséges kapcsolat. Sokaknak ez teljesen új ismeret.

Kiknek javasolja a részvételt februári tréningjén?

A tréning egyaránt hasznos párkapcsolatban élők és egyedülállók számára, mert nem párokról szól, hanem arról, hogyan viszonyulunk, kapcsolódunk másokhoz. A legfiatalabb kurzusrésztvevő az ilyen témájú workshopomon tizennégy éves volt. Általában az emberek nem meghatározott tervvel vagy céllal jönnek el, hanem hogy megtanulják, hogyan viszonyuljanak a dolgokhoz egészségesebben és élőbben. Vannak, akik egyfajta krízisben jönnek, például közelmúltbeli válás vagy szeretett személy halála miatt, ez is jó. Azok a párok, akik együtt érkeznek, nem párként dolgoznak majd együtt. Az, hogy megtanuljunk egészséges kapcsolatokat kialakítani, az belülről induló, egyéni utazás.